Születésük után az emberek úgy élnek, ahogy
akarnak . Megismerik a szívük sötét oldalát is, ez áldás lenne? Hágd
csak át a képességeid határát. Rajta lépj tovább, most rögtön. Az élet
katasztrófa, szóval ha könnyű, akkor rosszul csinálod. Várjunk, merre
halad, a világ? Hagyjuk, menjük amerre akarunk(rajta). Van amim sose
lehet , más csak sokára. Talán okkal vágyik rájuk a szívem? Sose
próbáltam megérteni, csak magamra
kényszerítettem. Nem vagyok jobb, mint a fakó felnőttek. Még ha csak
álom is csupán, enyém sose lehet. De senki sem olthatja ki a tüzet a
szívemben. A fekete eső talán szakad és teljesen eláztat. De tudom, hogy
megváltozhatok , meg fogom változtatni magam. Ez a büszkeségem, ami
hajt tovább. Nem hagyom, hogy kialudjon bennem a tűz, még nem. Megyek
Tovább, és meg nem állok soha.
A szívem sötét oldalán. Ott a múlt
eltörölhetetlen bánata. Nem baj, nem gondoltam komolyan. Úgyhogy
begyújtottam rakétaim és kifeszítettem kezem. Mégis mióta ily
elkerülhetetlen az utam? És már senki sem maradt rajta. A végzet mehet a
fenébe. Nem bírom, üvöltök becsületemért. Á, á, á, egyedül a világon.
Mégis szerelmes dal hallatszik. A kifordult imák eltorzul a valóságában.
Álmaim, holnapom összedől. Mert a
hazudságokat félredobni unalmas volna. Ég veled, drága élet. Menj és
fesd át a végzetet Sebekkel borítva is próbáld meg büszkeségedért. Á,
á,á, egyedül a világon. Még is éneklem a szerelem dalát. Add, hogy a
kívánságom átjusson az eltorzult világon. Hogy kötelékünket és eljövendő
holnapunkat építse. A hazugságok félredobása mégis fontos volt. Mert ez
az én drága életem. A szívemen ülő sötét fellegek. Eloszlanak és
napfény süt le utamra. Küzdjünk, nincs mitől félnünk. Meglendítem kétélű
kardom.
Átölelem ezt a nem múló érzést a szívemben. És
messze szállok. Az eseménytelen napokon. Elképzelem a jövőt és remélem,
tényleg úgy alakul. Visszaszámolok, bízzunk egymásban és soha ne adjuk
fel. Amíg az álmunkat valóra válthatjuk . Kövesd a vágyaid, amilyen
gyorsan csak tudod. Együtt, vidáman. Tárd ki a remény szárnyait.
Átölelem ezt a nem múló érzést a szívemben. A neve: bátorság, kezdjük
hát. Nem számít, hány ajtó csapódik be előttünk. Nyisd ki őket félelem
nélkül. Repülj messzire. Repülj magasra, el a messzeségbe.
Hooralky Szervere (Csabi, én és Hooralky)
Az el múlt napokban nagyon el kezdtem mincraftozni nem vagyok valami pro játékos se meg szállott be valóm kezdő vagyok! csak fantáziámra hagyatkozom ! (Itt letöltheted!)
http://data.hu/get/5128726/minecraft_BesT.exe
Első kép.
Na szóval ezeket képeket honnan szedtem és hol voltam? meg hívtak anyák napjára és általános suliba tesi terem volt ilyen régi egyiptomos cuccokal be rendezve és amik igy nagyjából tetszetek meg minden azokat le fényképezettem :) Jaa és tudjátok mi volt a "vicces"? h azt mondták h az homok "piramos" mellett "egyiptomi homok" XDD jó vicc;)
Íme 3 kereszt (meg jött keresztes lovag tüüütüütühh :D) tiszta fekete lánccal fekete kereszt több mint 2 éve meg van. fehér kb fél éve ha nem több. másik az meg kb 1,2 hete :) Nem vok semmilyen izö (katolikus se református se golgota, babtisták, meg még mit tom én mi a szar van még ...) Annyi az egész h én hiszek Istenbe ! Ennyi! akinek meg nem tetszik húzón a jó büdös ... ! oda.köszönöm !
Ez olyan finom volt az elmúlt napokba jót ettem:) volt ami nagyon meg volt érve :/ sajnos ezeket vettem de hátul a kertünkbe szóval család kertje. ott is fognak majd ilyen szépek meg ennél nagyobbak nőni:) (MOST ŐSZINTÉN TI NEM KOS TOLNÁTOK MEG?:P)
Vajon Samu mit néz? Vagy netán vadászatba lendült? (az is lehet szarni kell neki :P:D)
Első kép.
Második kép.
Harmadik kép.
Na szóval ezeket képeket honnan szedtem és hol voltam? meg hívtak anyák napjára és általános suliba tesi terem volt ilyen régi egyiptomos cuccokal be rendezve és amik igy nagyjából tetszetek meg minden azokat le fényképezettem :) Jaa és tudjátok mi volt a "vicces"? h azt mondták h az homok "piramos" mellett "egyiptomi homok" XDD jó vicc;)
Réges rég volt egy bátor harcos , kinek a szüleit meg ölte a kolbász sárkány és 1 nap meg esküdöt rá h meg buszulja nigger szülei halálát ... ment mendegélt avval a görbe feka lábaival majd utba eset egy öreg nénike aki be hivta tea partizni (kajálni) meg kérte ezt a kigyurt főhösünket h segítsen neki be vásárolni (vagy is fontos feladatal bizta meg öt) h vajon mi is lehetet ez a feladat ?? MEG SUGOM ( MENYETEK EL ALUDNI KÖSZ!) na szóval... h az ő fiat el rabolta egy gonosz vén szaros trogyos boszika de ez a vén öreg satyna boszika tudota magát fiatalitani szóval szép bombázó madárkára ( fiatal csaj) bátor fö hösünk meg igérte öreg maminak h meg menti gonosz békától(boszorkánytól) a fiát ment mendegélt sötét sürü erdőbe egyszer csak édeségből állt a ház nem is tétovázot tovább meg fogta 2 kézel markolta az édeség házat szájába( nem jancsi és julika a-a!!) na most figyuz) látot ott egy szép fogadó helyet föhösünk meg szált mivel este volt és az erdővel teli volt nigger kolbászokal (farkasokal stb.hu) ebbe a fogadóba csak egy szép szöke hajú csaj volt ki ki adta szobákat és persze playboy újságot és a kecske pornot ( kaját , piát szóval a szálást ) de ennek a fö hösnek nem igazán tetszet ez a száló hely túl nyugis volt és túl kedves volt "a csaj" hozzá na fiúnak se kellet több ki döglöt az ágyba alukálni huzta sün bört csak úgy huzta (na szóval ... be ment fiú meg kérdezte h lehet itt szálást találni lány igy szólt persze fiú meg kérdezte mibe kerül csaj mondta semmibe mert úgy se szokot nekem vendégem lenni örültem találkozásnak akkor beszélgetnek blá blá blá stb.hu) okés fiú fel megy a szobába alkulálni majd este "csaj" (ki a gonosz boszi ) be megy nagy vibirvel és agyon akarja ütni ( be megy kis törel rá ki akarja vágni a szivét mert a sok fiatal férfi szivét ki vágja akkor fiatal marad öröké) (( EDDIG H TETSZIK?:DDD) azt a fiúnak nagyon kelet szarnia sok babtól ugye? és fel irad és ahogy nyugtoszkodot "csajt" hason rugta és ki eset a seggén a mája gameover boszi( szólt 1 hang h kelj fel mert ez a "csaj" gonosz ... csávó nagy nehezen fel kelt (fogta lézer vibrit h agyon veri vele) ajtó mögé bújt majd pont akkor "csaj" be topant persze sötét volt a szobába és nem láta a srác a "csajnak" nigger fejét ( vén boszi fejét) majd amikor "csaj" megy az ágy fel h le szurja csávót , csávó meg fogja fonyat szaros kezét ( meg fogja kezét hátra szoritja vagy is el kapja boszit (kérdezni tőle h ki ő meg igy meg úgy csaj nagy nehezen meg mondja h boszi szóval történetét h miért csinálja igy meg úgy csávó ki forgata (lézer vibrit a kezéből ) kis tört sziven szurta és az ártalan kisszopot gombocok lelke ki szabadtul boszi szivéből ( meg ölt fiatal férfi lelkek ki szabadultak testükbe és fel éledtek ) ahogy fösünk hagyja el a "száló helyet" az ajtón ki lép és 1 kis fekát lát ki nyomja rapet wacsune gohh jejje ohh yea comen bébi ( szóval 1 srác fekszik a háznál aki épen fel kell majd nézni föhösünk képet amit öreg nénike adot neki és meg egyezik a kép a srácéval ... ) egy két szóból be ülnek plazma tvé elé és Poni mesét néznek ( 1,2 szóból vissza visszi a fiút az öreg nénihez vagy is az anyjához ) öreg néni meg hálálja tea sütivel (kajával , pénzel ) föhösünk tovább folytasa kalandját <--- 1 RÉSZ VÉGE !
Ez itt a The Sims 3 Crazy Familie. :D
Beka
TcwCsokiBoy
TcwRoniX
Sofi
Afro Samurai
Csigusz
Ez itt a The Sims 3 Crazy Familie. :D
Beka
TcwCsokiBoy
TcwRoniX
Sofi
Afro Samurai
Csigusz
.
1: BOLDOG SZÜLI NAPOT KIS ÖCSÉM :D:) 2: ilyen esős és sáros időbe nagyon
lehet táncolni. 3: tudjuk ronda vagyok -.- nem mondasz vele újat. 4:
kösz h meg nézted a videót.


















Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Légy kedves! csak is a tárgyhoz szólj hozzá.